Engedjétek meg, hogy pár evidens kört kihagyjak. Nem ecsetelném hosszasan, magyarázkodva, hogy szerintem is komoly emberi tragédia, hosszan múló lelki sebet és egészségügyi kockázatot jelentő beavatkozás egy abortusz. Az. Ugyanígy nem pazarolnék sok szót arra az alaptalan és ostoba KDNP-s vízióra sem, miszerint tömeges társadalmi jelenség lenne a védekezés nélkül gyakorolt női promiszkuitás (értsd: a magyar nők gumi és/vagy gyógyszer nélkül dugnak össze-vissza), „legfeljebb beszaladok a kórházba egy abortuszra!” felkiáltással. Egyáltalán nem így működik a dolog. A szakítós blogon sem szeretem a „minden nő kurva” jellemzést, de kereszténydemokrata irományokban már kifejezetten visszás.

Harmadrészt pedig nem szeretnék részletesebben foglalkozni Pálffy István életpályájával sem. Szerintem mind ugyanazt gondoljuk róla.

*

Most az a fontos, hogy Pálffy egy frakciótársával olyan kapcsolódó módosító  javaslatot nyújtott be a költségvetési törvényhez, mely elvonná  a Nefmi által terhesség-megszakítások finanszírozására szánt négyszázmillió forintot. Ma úgy néz ki, hogy ez a javaslat elbukott, de ettől még fontos arról beszélni, hogy mégis, milyen világot akarnak a Fidesz mellényzsebéből kikandikáló szájkeresztények.

A négyszázmilliót egyébként „az örökbefogadások ösztönzésére, az örökbefogadói gyes összegének emelésére, továbbá a gyermekek védelmét, támogatását szolgáló programok, pályázatok, egyéb előirányzatok támogatására” fordította volna Pálffy. Ebből az „egyéb előirányzatok” a legszebb körülírása annak, hogy „bármi másra, ami nem ez”. A volt hírolvasó nyilatkozataiban tovább árnyalta a képet: szerinte ez egy „teljesen természetes és normális dolog, hiszen ez annyit jelent, hogy az állam nem költ a halálra”. A fizetőssé tett abortusz Pálffy szerint „néhány tízezer forintjába kerülne a várandós anyának”.

Hogy a „néhány tízezer forint” súlyát érezzük: Pálffy kormánya nemrég  úgy döntött, hogy jövőre havi 22.800 forintra csökkenti a munkanélkülieknek járó ellátást.

A javaslattevő  pedig büszkén vállalta célját, hogy a teherbe esett nők mindenképp szüljék meg magzataikat, ha pedig „valamilyen oknál fogva nem tudják vállalni”, akkor az abortusz helyett inkább az örökbeadást válasszák.

De kikről beszélünk itt pontosan?

Azokról, akiknek nincs „néhány tízezer forintja” sem az abortuszra. A többiek akárhogy is, de összerakják majd ezt a pénzt. Ki csak a fizetős extra programot halasztja el a wellness hétvégéből, ki a lapostévé  megvásárlását, ki a téli gumit a Suzukira, de kifizetik az abortuszt, ha a lányuk, barátnőjük, feleségük terven felül terhes lett. Pálffy nem is őket, hanem célzottan és deklaráltan azokat akarja szülésre kényszeríteni, akiknek ennyi pénzük sincs.

Hogy aztán miből fogja azt a gyereket felnevelni ezt a tudottan nagyon szegény lány, azt már nem mondta meg. Egyelőre a csóróknak nem növekszik, hanem épp csökken a havi bevétele. Helyettük is Pálffyé nő.  A családi pótlék sem emelkedik, a legalacsonyabb keresetűek az adójóváírás eltörlése és az egykulcsos adó miatt még kevesebb pénzt visznek haza, a szociális juttatások köre és összege is szűkül. Az örökbeadásos fordulat meg ismét csak szót sem érdemel: hogy miért akar még több intézeti gyereket a KDNP, a fene se érti...

*

Pedig ebben a kérdésben eddig kifejezetten normális, európai ország benyomását keltettük. Rssz példának ott az Egyesült Államok, ahol bár a többség szintén egy megengedőbb abortusz-politikával ért egyet, de mégis a legdurvább politikai csatározások apropója a kérdés. A közösség egészéhez mért arányában és intellektusában egyaránt a mi KDNP-nkre hajazó, kis csoport meríti ebből öndefiníciós potenciálját. Ott már sikerült odáig vinni a dolgot, hogy akár Molotov-koktélokat is dobnak az abortuszt végző orvosok házára. Megtámadják, sőt, meggyilkolják őket (ilyenkor már nem olyan szent az emberi élet, ugye). Tavalyelőtt egy kansasi templomban lőttek agyon egy ilyen orvost. Templomban, így kerek.

Mississippi államban pedig egy hónappal ezelőtt egy népszavazáson már nem is „csak”  az abortusz volt a tét. A voksolásra vitt törvényjavaslat a fogamzásgátlás bevett módszereit is betiltotta volna – immár nem csak a magzatnak, de a még külön fickándozó spermiumnak és csücsülő  petesejtnek is jogokat biztosítottak volna (58-42 arányban elbukott a kezdeményezés). Ha a célt és az eszközt nézzük, teljesen logikus folytatás lenne Pálffytól holnap a fogamzásgátló tablettákra extra különadót kivetni.

Azt a tényt, hogy a KDNP utoljára 1994-ben jutott be önálló pártként a parlamentbe, és hogy minden igyekezetük ellenére hosszú évek óta kimutathatatlanul alacsony (gyakorlatilag nulla) támogatottságot mér nekik az összes közvélemény-kutató intézet, így nem lehet megváltoztatni. Azt a személyes problémájukat, hogy de facto a Fidesz egyik tagozatává  süllyedtek, úgy nem lehet orvosolni, hogy a kevéske társadalmi konszenzus szétrúgásával keresik az identitásukat. Nem működik: lám, most is egy hang nélkül feltörölték velük a padlót.

*

Ha pedig legközelebb a Ratkó-korszak szépségeit és előnyeit taglalják (Rákosi Mátyás diktatúrájáról beszélünk ugyebár), és ha a hetvenes évek szocialista Magyarországának népszaporulata iránt nosztalgiáznak, akkor illene még valamiről beszélni. Az ötvenes évek hullámhegye, a Ratkó-gyerekek nemzedéke után a hetvenes években nem csak azért született újra sokkal több gyerek, mert a potenciális szülők eleve többen voltak. Hanem azért is, mert sokkal könnyebb volt gyereket vállalni, mint például a mai Magyarországon.

Az ebben az időben gombaként kinövő panellakásokról ma gondolhatjuk azt, amit, de ettől még tény, hogy az én 23 és 25 éves szüleim egy ilyenben, egy 54 négyzetméteres martfűi panelben el tudták kezdeni az életet. Erkély, pince, két szoba összkomfort. Huszonnégyezer forintos „beugróval”  és havi 442 forint törlesztő részlettel lett otthonunk –  ketten együtt egyébként hatezer forintot vittek haza, könnyen ki tudták fizetni. Sőt, mivel mindketten faluról származtak, és oda is vágytak vissza, kertes házat akartak a gyerekeiknek, ezért a nyolcvanas évek elején bele tudtak vágni egy építkezésbe is.

Ma ki épít családi házat? Huszonéves, koraharmincas, kétgyerekes vidéki értelmiségiek? Ők biztos nem. Lakást venni se tudnak önerőből – a kis, kegyelmi pillanatnak tűnő devizahitelezés pedig tömeges sorstragédiába fordult.

A mai Magyarország már nem nyújt ilyen segítséget a családalapítóknak. Jövőre két gyerek után kaphatnak nyolcszázezer forintot, otthonteremtési támogatás címén. Na, milyen otthont lehet abból teremteni? Ezért is tisztességtelen a Pálffy-féle abortusztilalom ötlete. Úgy gyerekvállalásra kényszeríteni az embereket, hogy közben annak minimális feltételeit sem teremtik meg, a legnagyobb felelőtlenség.

Liberálisként elfogadhatatlannak tartom az olyan korlátozásokat, amit a KDNP akar. Meggyőződésem szerint az szüljön, aki akar, nem pedig az, akinek ezt parancsba adták. Nem tenyészállatok, hanem felnőtt emberek vagyunk. Szülessen meg minden gyerek, akit aztán boldogan fel is lehet nevelni (minimum a gyerek legyen boldog eközben, de talán az se árt, ha az anyukája sem érzi úgy, hogy humán inkubátornak használja az állam). Liberálisként így gondolom, de lehetnék a legelszántabb konzervatív, azt akkor is megkérdezném: oké, és miután megszülettek ezek a gyerekek, mi lesz velük? A szülést kierőszakoló állam fog gondoskodni róluk?

A fűtetlen iskolák, kifizetetlen menzaszámlák és tankönyvek országában, hogyne.

*

A végére pedig egy hazugságról. A KDNP az egyre nagyobb felháborodást tapasztalva kiadott egy közleményt, amiben azt állította, hogy a javaslata „nem von el forrást, pusztán azt a gyakorlatot változtatná meg, hogy az Egészségbiztosítási Alap kasszájában erre külön nevesített összeg szerepeljen. Ahogy az alap költségvetésében nem lehet előre tervezni a lábtörések számát, úgy az egészségügyileg indokolt beavatkozások számát sem lehet megbecsülni”.

A kereszténydemokraták közleménye hazudik. A javaslatuk ugyanis nem arról szólt, hogy továbbra is finanszíroznák ezeket a beavatkozásokat, csak a címkézett pénz helyett a „nagy egészből”. Nem arról szólt, hogy ők csak amolyan könyvelői pedantériával az összeget a megfelelő rubrikába akarják beírni. Hülyének néznek minket, hiszen a javaslatban részletesen, forintra lebontva leírják, hogy hova tennék át a pénzt. Pálffy a parlamentben pedig azt mondta: "Keresztény ember nem pénzelheti az abortuszt, keresztény képviselő nem támogathatja a küretet" (örüljünk, hogy a „kaparás” szó még nem jutott eszébe). A másik benyújtó is megerősítette, hogy a súlyos egészségügyi okok kivételével „a KDNP filozófiájába nem illeszthető be, hogy ezt támogassák” (mármint az abortuszt).

Mindenesetre nem kell nagy fantázia, hogy elképzeljük annak a gyereknek az életét, aki csupán azért született meg, mert egy véletlenül teherbe esett nőnek épp nem volt harmincötezer forintja abortuszra.

forrás: hirszerzo.hu